Május 18

Viktor ma mit sem sejtve ébredt.
Nagy meglepetésére a szállása elé egy autó érkezett.
Egy orosházi ismerősének a testvére, Szeles Attila várta a ház előtt, aki egy közeli helyen, „Hét” településen él.
Bemutatkozott, betették Viktor csomagjait az autóba és elindultak. Útközben Attila elbúcsúzott és egy ismerősének adta át a csomagot, aki tovább kísérte Viktort.
Már az út elején egy helyi tv stáb, nem sokkal később egy rendőrautó is csatlakozott a „futónkhoz”.
Serényfalván pedig egy iskolás csoport futva kísérte egy darabon.
A végén már két rendőrautó is kísérte…egy elől, egy hátul.
Hihetetlen lendülettel futott ma, mintha szárnyra kelt volna.
A céltól nem messze az úton az egyik rádiótól is várták interjúra.
Végül beért Ózdra, ahol hatalmas tömeg várta.
Az alpolgármester köszöntötte. Egy gyermek pedig, aki egyébként operettekben is énekel, a tiszteletére elénekelt egy dalt.
Szerették volna átadni a szót Viktornak, de a meghatódottságtól nem tudott mit mondani.
Egyszerűen fantasztikus napja volt.
Az alpolgármester reggel elviteti a csomagjait a következő célállomásra, Cered településre (31,8 km)
Így Viktornak erre sem lesz gondja.
 

Kedves Attila és mindenki, aki ma segítette Viktor útján!
Először is elnézést kérek, amiért nem tudjuk kiemelni mindenki nevét!
Nagy tisztelettel köszönjük a segítséget, a kíséretet, a fogadtatást!
Ez a nap is bizonyítja, hogy az emberi összefogás, és egymás iránti tisztelet mire képes.
 

Viktor! Csak így tovább! Kívánjuk, hogy az elkövetkezendő napjaidon is ennyi lelkes segítséggel és lendülettel haladj tovább!

Írta: Szántó Mária


A képeket Vanczák Attila küldte. Köszönjük!